A hitelügyintézés során segítőkészséget, rugalmasságot tapasztaltam. Nagyon elégedett vagyok az ügyintéző munkájával.

Norbert

Kiváló szakember, akinek hathatós közreműködésével nagyon gyorsan sikerült megkötnöm az adásvételi szerződést az eredeti terveim szerint. A szerződéskötés előkészítésében is tevékenyen részt vett, segítette annak létrejöttét. Időt és fáradságot nem kímélve, korrekt módon közvetített a vevő és annak jogi képviselője és köztem a hiányzó feltételek teljesítésében. Munkáját ezúton is nagyon köszönöm, szívesen ajánlom másoknak is.

Czifra Attila

Krisztián maximálisan túlteljesítette az elvárásainkat! Közös ismerősünk révén kerültünk kapcsolatba, gyors időpontegyeztetés után átbeszéltük a lakásunk eladásának folyamatát, hogy mi az amit javasol, hogyan működik most a piac. Szakmaisága kimagasló, ám mégis az emberi oldala az amit kiemelnék, hiszen ritkán tapasztal az ember olyan hozzáállást amit Krisztián tanusított, magabiztosan, korrektül állt mindvégig a folyamathoz, segítette a vevőket is, valamint minket is megfelelő módon képviselt. Hálásak vagyunk és sok sikert kívánunk Krisztián a jövőben is!!!

Nagy László

Kedves Zsuzsa. Köszönöm a sok segítséget,bármikor és bármiben számíthattam rád.Csak pozitívat tudok mondani rólad.

Szalma Zsuzsanna

Gombos Krisztina volt akitől Keszthelyen vásároltam egy ingatlant. Ő egy nagyon felkészült,udvarias és egy hiteles HÖLGY . Mindenben a segitségemre volt a kérdeseimre mindenre választ kaptam. Merem ajánlani mindenkinek Gombos Krisztinát ,aki úgy gondolom egy kiemelkedő ember, és megfelelő szakmai tapasztalatokkal rendelkezik az ingatlanpiacon. Mègegyszer nagyon köszönöm Gombos Krisztina .

Venesz Sándor

Ildikót csak ajánlani tudom! Türelmes, segítőkész, emberközpontú.

Kovács Ildikó

Munkájára nagyon igényes, precíz, türelmes (ami sokszor javára válik), korrekt és pontos! Rendkívül jó kommunikációs kézséggel rendelkezik, valós vevő körrel rendelkezik, mint nálunk is kiderült ☺ ! Gyorsan értékesíteni tudta lakásunkat! Csak ajánlani tudom!

Palatinus Anita

Gabi segítségével gyorsan, flottul ment a hitelügyintézés. Nagy könnyebbséget, egyúttal idő- és energiamegtakarítást jelentett az ő koordinálásával begyűjteni a szükséges papírokat. Ha bármilyen kérdésem volt, számíthattam a segítségére, jó szívvel ajánlom. :)

Fazekas Melinda

Egy másik városba költözéssel egyidejűleg fájó szívvel ugyan, de több csatornán és saját próbálkozásban is megkezdtük az ingatlanunk értékesítését. Lévén szó elég speciális ingatlanról (9 szoba, óriás parkosított kert), elég kevés kezdeti siker, és néhány "turista" kategóriájú érdeklődő, valójában "nézelődő" után került képbe József. Szakszerű, minden részletre kiterjedő figyelmes tanácsadást, majd ügyintézést követően került az első komolyabban vehető érdeklődővel sikerült üzletet kötnünk, amely kapcsán József kiváló, empatikus és értő mediációt folytatott a felek között a kölcsönösen elfogadható kondíciók kialakításában, a megállapodásban, majd az ezt követő tényleges bonyolításban is. Az általa meghatározott díj minden tekintetben arányos és előnyös volt. Köszönjük, további sok sikert: Molnár Család

Molnár Gábor

Rita, egy igazi tüneményes, segítőkész értékesítő. Maximálisan, lelkesen, mind a mellet nagyon udvarisan áll mindenkihez. Sem a vevő, sem az eladó pártján nem áll, csak is azt nézi, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Férjem is és én is csak pozitív véleményt tudunk adni. Örülünk annak, hogy személyesen megismerhettük, bátran ajánlom bárkinek. Köszönjük szépen az összes segítséget és a ránk fordított időt. További sikeres munkát, és ugyan ezt a hozzáállást kívánjuk.

Szentmártoniné Erős Éva

Korrekt rugalmas ügyintézés.

Szekér Veronika

Gyöngyivel ajánlás útján kerültünk kapcsolatba. Gyorsan,korrekt áron sikerült értékesítenie a házamat és szimpatikus vevőket talált. Ügyintézése teljes körű és segítőkész volt. Megvagyok elégedve, hiszen az elképzeléseimet szem előtt tartva intézkedett.

Kovács Miklós

Dániel mindenben nagyon segítőkész volt. Még a miattam problémás időpont egyeztetést is türelemmel és megértéssel kezelte. Köszönöm még egyszer!

Naszek Attila

A Reni nagyon gyors , és szakszerű volt az albérlet közvetítésben . Köszönjük az ügyességét.

Ambruzs István

Tisztelt Városi Ingatlaniroda! Örülök,hogy megismerhettem,NAGY TAMÁS ingatlan közvetítőt! NAGY TAMÁS, korrekt,nagy tudással és tapasztalattal rendelkező,Emberbarát becsületes,azt nézi,hogy minden fél elégedett legyen! Maximalista a munkájában! Szeretném minden ingatlanosnak ajánlani Tamást,nem fognak csalódni benne!! Kívánok Tamásnak ,további sok sikert a munkájában,és jó egészséget.

Barcsay Ferencné

Profi, gyors és udvarias ügyintézés. Mindenkinek őszintén ajánlom Hohl urat.

Gőgös Péter

Zámbó Ágnessel teljesen véletlenül ingatlan keresés során találkoztam, ekkor telefonon felajánlotta segítségét, mind a lakásom eladásában, mind pedig egy új ingatlan vásárlásában. Az első találkozás szerződéskötéssel zárult és a lakásom kettő nap alatt eladásra került. Hatalmas profizmussal és odafigyeléssel intézte a hivatalos ügyeket, ha kérdésem volt/van készséggel válaszolt/válaszol, szem előtt tartva az igényeimet és lehetőségeimet. Köszönöm! Takács Angelika

Takács Angelika

Kiss Erikában egy nagyon kedves, nagy szakmai tudással, hozzáértéssel rendelkező értékesítőt ismertem meg.

Takács Lajosné

Külföldön èltem ès alapvetõen ezèrt bíztam meg ingatlanost a lakàsom eladàsàval. De a jövõben sem tennèm màskènt a kapott szolgàltatàs utàn. Profi hozzàllás Zoli rèszèrõl a hírdetès feladàsàtòl ès megszerkesztèsètõl, a lakàs bemutatàsán keresztül, az ingatlan eladàsáig. Kivàló kommunikáciò ès megbízhatóság. Csak ajánlani tudom!

Mórocz Zsolt

Krisztina személyében egy kedves, korrekt és szakmailag maximálisan helytálló ingatlanost ismertem meg. Köszönettel tartozom, amiért új otthonunk adásvételénél emberileg, és szakmailag megfelelő támogatást és hozzá állást tanúsított. További sok sikert kívánok a munkájához, és szívből ajánlom mindenkinek!

Tóth Attila